Wolf

WOLF Kazánok


wolf_logo

A WOLF gyár Bajorország szívében, Mainburgban található. A vállalat Kelheim tartomány (ahonnan a legtöbb magyar kastély padló burkolata származik) egyik legjelentősebb nagylétszámú munkaerőt foglalkoztató bázisa. Illik tudni, hogy Mainburg és környéke a világ egyik legnagyobb egybefüggő kitűnő minőségű komlótermelő vidéke, köszönhetően a sajátságos talajnak és az ehhez párosuló egyedi időjárásnak. Részben ezzel, azaz a komlóval is összefüggésbe hozható a vállalat megalakulása.

A gyár jelenleg csaknem 1300 főt foglakoztat, nagy hangsúlyt fektetve a munkaerő képzésre, az oktatásra, kb. 100000 m2 alapterületen, a legkorszerűbb gyártástechnológiával, amely termelő területet a gyártó épületek többszintes elrendezése még többszöröz. A gyártás mellett külön kutató-fejlesztő laboratóriumok állnak éppúgy a fejlesztő mérnökök, mint az időszakosan, az európai normáknak megfelelő gyártás ellenőrzésére hivatott szakemberek rendelkezésére.

A magyarországi WOLF képviseletet 1993-ban alapították. Sajátos, de egyben érthető is, hogy az alapítás a "Monarchia szellemében", azaz a WOLF osztrák képviseletének megbízása alapján jött létre.


 

Kondenzációs Kazánok:
 
xx

CGB Fűtőkazán 24kW-ig

  • zárt égésterű kondenzációs falikazánok, helyiség levegőt használó és helyiség levegőtől független kivitelbenfordulatszámszabályozott EC-radiálventilátor
  • kihasználtsági hatásfoka: 110%
  • a gázégő földgázra és propán-gázra is megfelel
  • beépításre kerül zárt tágulási tartály
  • 3 fokozatú vagy "A" energiaosztályú folyamatos szabályzású szivattyú
  • a fűtési hőcserélőt a fűtési rendszer leürítése nélkül lehet karbantartani, mivel egyszerűen kifordítható
  • egyszerű szerelés, kezelés és karbantartás, minden alkotórész előlről elérhető
  • levegő/füstgáz mérőcsonkok a készüléken kívül találhatók

 

x x
x

CGB Fűtőkazán 50kW-ig 

A CGB-35, -50 típusú kondenzációs falikazánok zárt égésterűek, helyiség levegőtől független vagy függő üzemben is használaható és álló hengeres HMV tárolóval összeköthető (SE-2)

  • kihasználtsági foka: 110%
  • a gázégő földgázra és propán gázra is megfelel
  • folyamatos szabályzású vagy "A" energiaosztályú folymatos szabályozású szivattyú
  • egyszerű szerelés, kezelés és karbantartás, minden alkotórész elölről elérhető
  • levegő/füstgáz mérőcsonkok a készüléken kívül találhatók
  • a fűtési-hőcserélő nyomás alatt ürítés nélkül kifordítható, hogy a készülék könnyebben legyen tisztítható

 

x x
x

CGB Fűtőkazán 100kW-ig

A CGB -75, -100 típusú kondenzációs falikazánok zárt égésterűek, helyiség levegőtől független vagy függő üzemben is használható és álló hengeres HMV tárolóval összeköthető (SE-2)

  • kihasználtsági foka: 110%
  • beépített füstgázvisszaáramlás gátlóval
  • csekély hülési veszteség
  • kaszkád szabályozás 4db kondenzációs falikazánnal max. 400kW teljesítményig lehetséges
  • a berendezés hőcserélője alumínium -szilícium-ötvözet, amely függőleges sima bordákkal rendelkezik
  • könnyen tisztíthat, könnyenöntisztuló, hosszú élettartamú
  • kompakt, kis helyigényű beépítés, oldaltávolság tartása nem szükséges se a szereléshez, se a karbantartáshoz
  • egyszerű szerelés, kezelés és karbantartás, minden alkotórész elölről elérhető
  • levegő/füstgáz mérőcsonkok a készüléken kívül találhatók
x x
x

CGB-K Kombi falikazán 20- 40kW-ig

Kondenzációs kombi falikazán fűtésre és HMV készítésre (átfolyós üzem) beépített rozsdamentes acél HMV hőcserélővel

  • kombi falikazánok utólagosan bármikor egyszerűen átalakíthatók fűtési falikazánná tároló nélkül vagy CSV-120 tárolócstalakozással

A CGB -K40, -35 típusú kondenzációs falikazánbeépített átfolyós rendszerű, rozsdamentes acél HMV hőcserélővel rendelkezik, zárt égésterű és helyiség levegőtől független vagy függő üzemben is használható

  • kihasználtsági foka: 110%
  • a gázégő földgázra és propán gázra is megfelel
  • folyamatos szabályozású vagy "A" energiaosztályú folyamatos szabályozású szivattyú
  • egyszerű szerelés, kezelés és karbantartás, minden alkotórész elölről elérhető
  • levegő/füstgáz mérőcsonkok a készüléken találhatók
  • a fűtési-hőcserélő nyomás alatt ürítés nélkül kifordítható, hogy a készülék könnyebben legyen tisztítható
x x
x x
x x
x x
x x
x x

Ajánlatot vagy rendelést az alábbi számon vagy e-mail címen tud kérni.
Forduljon hozzánk bizalommal.

Központ:
Cím: 2310 Szigetszentmiklós Petőfi utca 37.
Telefonszám: 06 24 / 516 516
E-mail: info@angazo.hu


Cégadatok:
Angazo Kft.
Székhely:
2315 Szigethalom Thököly Imre utca 40.
Adószám: 24789327-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-167432

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak.