Immergas

Immergas


Az IMMERGAS 1964 óta vezető szerepet tölt be a háztartásokban használatos gázüzemű fűtőkészülékek tervezésében és gyártásában. Élvonalbeli szerepe, a siker titka, a minőség és a termékek állandó fejlesztésének köszönhető. Az Immergas gyár – mely évi 450.000 db kazánt képes gyártani – több mint 700 ember foglalkoztat. A gyárak és irodák 45.000 m2 területen helyezkednek el, melyet folyamatosan bővítenek. Nagy összeget fordítanak kutatásokra, fejlesztésekre, szakképzésre, reklámra és az értékesítés növelésére. Öt kontinens 30 országában van jelen az Immergas a képviseletein keresztül.

Az Immergas S.p.A 2004-ben – a 2002. évi piaci bevezetése után – megalapította magyarországi leányvállalatát az Immergas Hungária Kft-t. Az Immergas Hungária Kft. telephelye az ország minden pontjáról jól megközelíthető helyen, az M0 autópálya mellett, Szigetszentmiklós-Lakihegyen a Rádió utca 1/b alatt található. Az új képviselet egy háromszintes irodaházból áll irodákkal, előadó és bemutató teremmel, vizsgálólaborral és egy saját étteremmel.

Az irodaház mögött helyezkedik el az Immergas 1300 m2-es új központi magasraktára és két hatalmas szabadtéri parkoló, ahol kedves ügyfeleinket valamint vendégeinket fogadhatjuk.

Az Immergas az értékesítést régióképviseleti hálózatán keresztül bonyolítja, így biztosítva a közvetlen kapcsolatot  Partnereivel. Az Immergas szervizhátterét több mint 130 szerződött szakszervizcég biztosítja.


 immergaz_logo_130

 

Kondenzációs Gázkazánok:
   
 immergas_vitrix

VICTRIX

  • mind a fűtési, mind a HMV hőcserélő rozsdamentes acélból készült
  • készülék a használati melegvíz előállításához növelt, 26kW-os teljesítményt képes leadni
  • digitális kezelőfelület
  • elektronikus lángmoduláció
  • készülékek képesek teljes körűen együttműködni az Immergas DIM
  • időjárásfüggő szabályozás
  • elektromos védettség IPX4D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_VICTRIX_Superior

VICTRIX Superior

  • mind a fűtési, mind a HMV hőcserélő rozsdamentes acélból készült. 
  • elektronikus lángmoduláció
  • szabályozható by-pass
  • Egy gombnyomással aktiválható az úgynevezett Aqua Celeris berendezés, mely lehetővé teszi, hogy a kihűlt HMV hőcserélő miatt jelentkező HMV szolgáltatás késlekedése kiküszöbölhető legyen.
  • nagyméretű LCD kijelző
  • képes teljes körűen együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • időjárásfüggő szabályozás
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_VICTRIX__Zeus

VICTRIX Zeus

  • mind a fűtési, mind a HMV hőcserélő rozsdamentes acélból készült
  • elektronikus lángmoduláció
  • digitális kezelőfelület
  • szabályozható by-pass
  • időjárásfüggő szabályozás
  • beépített 54 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_vitrix_zeus_superior

VICTRIX Zeus Superior

  • Mind a fűtési, mind a HMV hőcserélő rozsdamentes acélból készült
  • elektronikus lángmoduláció
  • digitális kezelőfelület
  • beépített, szabályozható by-pass
  • időjárásfüggő szabályozás
  • beépített 54 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • teljes körűen képesek együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • nagyméretű LCD kijelző
  • második beépített tágulási tartály
  • érintés védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_HERCULES_Condensing

HERCULES Condensing

  • Mind a fűtési, mind a HMV hőcserélő rozsdamentes acélból készült
  • elektronikus lángmoduláció
  • beépített 120 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • második beépített tágulási tartály
  • képesek együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • időjárásfüggő szabályozás
  • A HERCULES Condensing kW készülékeket többzónás rendszerekhez tervezték. A készülékek ötféle kiépítésben alkalmazhatóak: 1, 2 vagy 3 radiátoros zóna, 1 radiátoros + 2 keverőszelepes, vagy 2 radiátoros és egy keverő szelepes zóna kiszolgálására képesek. A zónák külön-külön szabályozhatók egy-egy termosztát segítségével. Az 1. zóna keringető szivattyúja része az alapfelszereltségnek! Az ABT jelzésű kazán a keverőszelepes körhöz gyárilag tartalmazza az 1 radiátoros + 1 keverőszelepes zóna kiszolgálásához szükséges egységeket (két fűtőköri szivattyú, egy motoros keverőszelep, automata by-pass szelepek és szerelvények).
További információ (.pdf )pdf
   

 

Gázkazánok:
   
 immergas_eolo_star

 EOLO Star

  • bitermikus hőcserélő
  • elektronikus lángmoduláció
  • digitális kezelőfelület
  • elektromos védettség IPX5D
 További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_eolo_mini

EOLO Mini

  • két független hőcserélő, az egyik rézből a fűtési körhöz, a másik rozsdamentes acélból a használati melegvíz körhöz
  • elektronikus lángmoduláció
  • képesek teljes körűen együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • időjárásfüggő szabályozás
  • képes együttműködni napkollektoros rendszerrel
  • elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_nike_star

NIKE Star

  • bitermikus hőcserélő
  • elektronikus lángmoduláció
  • digitális kezelőfelület
  • DRC távvezérlő alkalmazása
  • automatikus by-pass
  • elektromos védettség IPX4D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_nike_mini

NIKE Mini

  • két független hőcserélő, az egyik rézből a fűtési körhöz, a másik rozsdamentes acélból a használati melegvíz körhöz
  • elektronikus lángmoduláció
  • szabályozható by-pass
  • készülékek képesek teljes körűen együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • időjárásfüggő szabályozás
  • készülék képes együttműködni napkollektoros rendszerrel
  • elektromos védettség IPX4D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_avio

AVIO

  • két független hőcserélő, az egyik rézből a fűtési körhöz, a másik rozsdamentes acélból a használati melegvíz körhöz
  • elektronikus lángmoduláció
  • szabályozható by-pass
  • időjárásfüggő szabályozás
  • DRC távvezérlő alkalmazása
  • beépített 45 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • készülék teljeskörűen képesek együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • elektromos védettség IPX4D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_zeus

ZEUS

  • két független hőcserélő, az egyik rézből a fűtési körhöz, a másik rozsdamentes acélból a használati melegvíz körhöz
  • elektronikus lángmoduláció
  • szabályozható by-pass
  • időjárásfüggő szabályozás
  • DRC távvezérlő alkalmazása
  • beépített 45 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • készülékek teljeskörűen képesek együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • elektromos védettség IPX4D
További információ (.pdf )pdf
   
 immergas_ZEUS_Superior

ZEUS Superior

  • két független hőcserélő, az egyik rézből a fűtési körhöz, a másik rozsdamentes acélból a használati melegvíz körhöz
  • elektronikus lángmoduláció
  • szabályozható by-pass
  • időjárásfüggő szabályozás
  • beépített 60 literes űrtartalmú melegvíztároló
  • készülékek képesek teljeskörűen együttműködni az Immergas DIM egységeivel
  • nagyméretű LCD kijelző
  • elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   

 

Szolártechnika, Napkollektor
   
 immergas_3000s

3000 S

  • Szelektív abszorber a nagymértékű sugárzáselnyeléshez
  • Korrózióálló alumínium keret
  • Időjárás viszontagságainak ellenálló szerkezet
  • 5 cm vastag ásványgyapot hőszigetelés
  • 4 rendszercsatlakozási pont
  • Kiemelkedő optikai hatásfok
  • Sorbakötési lehetőség legfeljebb 10 kollektorig

   
 immergas_3000su

3000 SU

  • Szelektív abszorber a nagymértékű sugárzáselnyeléshez
  • Korrózióálló alumínium keret
  • Időjárás viszontagságainak ellenálló szerkezet
  • 5 cm vastag ásványgyapot hőszigetelés
  • 2 rendszercsatlakozási pont
  • Kiemelkedő optikai hatásfok
  • Sorbakötési lehetőség legfeljebb 5 kollektorig
 
   
 immergas_cpc

CPC 9

  • Szelektív abszorber a nagymértékű sugárzáselnyeléshez
  • Korrózióálló alumínium keret
  • Időjárás viszontagságainak ellenálló szerkezet
  • A vákuum hőszigetelésnek köszönhetően alacsony hőveszteség
  • A speciális parabola tükörfelületnek köszönhetően nagy hatásfokú sugárzáselnyelés
  • Sérülés esetén a vákuumcsövek egyenként cserélhetőek a rendszer leürítése nélkül
  • A téli időszakban kiemelkedő hőhasznosítás miatt kifejezetten alkalmas fűtésrásegítésre

   

 

Szilárdtüzelésű Kazánok
   
 immergas_vegyestuzelesu

 Immergas öntöttvas kazán

  • 21kW-tól 40kW-ig
  • öntöttvas  kazántagok
  • fa  és  szén tüzelőanyaggal  üzemel
  • nyitott vagy zárt rendszerekhez is alkalmazható
 További információ (.pdf )pdf
   

 


Vissza a "Kazánok" oldalra

Ajánlatot vagy rendelést az alábbi számon vagy e-mail címen tud kérni.
Forduljon hozzánk bizalommal.

Központ:
Cím: 2310 Szigetszentmiklós Petőfi utca 37.
Telefonszám: 06 24 / 516 516
E-mail: info@angazo.hu


Cégadatok:
Angazo Kft.
Székhely:
2315 Szigethalom Thököly Imre utca 40.
Adószám: 24789327-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-167432

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak.