Beretta

Beretta


A Beretta története 1950 szeptemberében indul. A vállalat már a kezdeti időszakban kiemelkedett szakértelmével, minőségével és termékeinek megbízhatóságával. Néhány év elteltével a Beretta az első helyre emelkedett a lakossági fűtés szektorban.

Az erős know how-ra és a kezdeti folyamatos növekedésére támaszkodva, 1969-ben a vállalat elkezdte a lakossági fűtésre alkalmas kazánok kifejlesztését és gyártását. A változó stratégiai gondolkodás alapja egy teljesen a fejlesztésekre szánt korszak volt, melynek célja, hogy a kazán működése megfeleljen a végfelhasználók nagyobb kényelmének és mindenekelőtt a nagyobb megtakarításának. A cég, Beretta márkanévvel ekkor indította el a gázolajjal és kerozinnal működő családi kazán termékének gyártását és forgalmazását.

1973-ban indult el a második legfontosabb irányváltoztatás: Olaszországban a Beretta gyártotta az első fali gázkazánt. Az olajválság idején a gáz jelentette az egyetlen ideális energiaforrást a fűtés fejlesztésében. Ezen évek alatt a termékek és mindenekelőtt a Beretta kompetenciája megnőtt a fűtéstechnika területén, ezzel elősegítve a Beretta márka jelentős piaci részesedését.

A Beretta folytatta az újabb célok kitűzését, termékeinek fejlesztését és minőségbeli javítását. Hatalmas strukturális és szervezeti átalakításokat végeztek, hogy a vállalat mindig alkalmazkodni tudjon a világon minket folyamatosan körülvevő kihívásokhoz. Ezért a cég fűtési modelljei az idővel, és a társadalmi fejlődéssel együtt haladnak, megfelelnek a piaci előírásoknak. A Beretta szándéka az, hogy továbbra is mértékadó márka maradjon a lakossági fűtés területén, szem előtt tartva a környezettel való tökéletes harmóniát.

A szervezeti modellnek, az erőforrásoknak és a know how-nak köszönhetően a Beretta máig folyamatosan növekedik a világpiacon. Ugyanakkor kihívásokkal is küzd, amelyekkel az ötvenes évek óta ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazzal a következetességgel és állandó életképességgel száll szembe. Eközben megőrzi az örök értékeit, vagyis termékeinek és szolgáltatásainak kiválóságát, valamint minden lépését elhivatottsággal és alapossággal teszi meg.


 beretta_logo_130

 

Kondenzációs Gázkazánok:
   
 beretta_exclusive_green

Exclusive GREEN

  • 16kW-tól 35Kw-ig
  • Fűtő és kombi változat
  • Szabadalmaztatott nagy vízterű alumínium-ötvözet hőcserélő
  • Beépített időjáráskövető szabályozás külső érzékelővel
  • Könnyen kezelhető, háttérmegvilágítással ellátott digitális kijelző
  • Automatikus fűtőteljesítmény szabályozó rendszer
  • Connect AT/BT és Connect AP hidraulikus egység csatlakoztatható
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 beretta_mynute_green

Mynute GREEN

  • 15kW-tól 35kW-ig
  • Fűtő és kombi változat
  • Szabadalmaztatott nagy vízterű alumínium-ötvözet hőcserélő
  • Megnövelt használati melegvíz-teljesítmény
  • Beépített időjáráskövető szabályozás külső érzékelővel
  • Automatikus fűtőteljesítmény szabályozó rendszer (S.A.R.A.)
  • Hőmérséklet kijelzés és autodiagnosztika digitális kijelző segítéségével
  • Connect Base és Connect Stand Alone hidraulikus egység csatlakoztatható
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 beretta_exclusive_boiler_green

Exclusive Boiler GREEN

  • 30kW teljesítmény
  • Szabadalmaztatott nagy vízterű alumínium-ötvözet hőcserélő
  • 60 literes AISI 316 L rozsdamentes acél melegvíztároló
  • 2,5 cm-es expandált poliuretán szigetelés
  • Beépített időjáráskövető szabályozás külső érzékelővel
  • Könnyen kezelhető, háttérmegvilágítással ellátott digitális kijelző
  • Automatikus fűtőteljesítmény szabályozó rendszer (S.A.R.A.)
  • Cirkulációs kör kialakítható
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   

 

Gázkazánok:
   
 beretta_junior

 Junior

  • 24kW–tól  28kW-ig
  • kombi fali gázkészülék
  • kéményes és zárt égésterű kialakítás
  • Opentherm protokoll
  • Folyamatos elektronikus lángszabályozás
  • Időjáráskövető szabályozás
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 beretta_boiler

Boiler

  • 24kW-tól 28kW-ig
  • Kéményes és zárt égésterű kialakítás
  • Beépített HMV tároló AISI 316 rozsdamentes acélból a 60 literes és belülről zománcozott acéllemez tároló a 45 literes változatban
  • Gyermekvédelmi funkció
  • Gyárilag beépített 2 literes HMV tágulási tartály
  • Időjárásfüggő távszabályozó
  • Connect Base hidraulikus egység csatlakoztatható
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 beretta_exclusive

Exclusive

  • 26kW-tól 35kW-ig
  • Fűtő és kombi változat
  • MIX rendszer (levegő/gáz): magasabb és állandó hatásfok (akár 13% gázmegtakarítás)
  • “Komfort" funkciók a stabil HMV szolgáltatás és a gyorsabb felfűtés érdekében
  • HMV hőcserélő előmelegítési funkció
  • Automatikus fűtőteljesítmény szabályozó rendszer
  • Beépített időjárásfüggő szabályozó külső érzékelővel
  • Könnyen kezelhető, háttérmegvilágítással ellátott digitális kijelző
  • Connect Base és Connect Stand Alone hidraulikus egység csatlakoztatható
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   
 beretta_mynute_j

Mynute J

  • 24kW-tól 28kW-ig
  • Fűtő és kombi változat
  • kéményes és zárt égésterű kialakítás
  • Opentherm protokoll
  • Időjáráskövető szabályozás
  • Folyamatos elektronikus lángszabályozás
  • Külön primer és HMV hőcserélő
  • S.A.R.A rendszer – automatikus fűtővíz hőmérséklet-szabályozás
  • Elektromos védettség IPX5D
További információ (.pdf )pdf
   

 


Vissza a "Kazánok" oldalra

Ajánlatot vagy rendelést az alábbi számon vagy e-mail címen tud kérni.
Forduljon hozzánk bizalommal.

Központ:
Cím: 2310 Szigetszentmiklós Petőfi utca 37.
Telefonszám: 06 24 / 516 516
E-mail: info@angazo.hu


Cégadatok:
Angazo Kft.
Székhely:
2315 Szigethalom Thököly Imre utca 40.
Adószám: 24789327-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-167432

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt biztosíthassuk látogatóinknak.